Egyszerűen,
gyorsan, biztosan!
A lakásbiztosítás esetében is fontos, akárcsak egy hitel felvétele előtt körültekintőnek és jól tájékozottnak lenni, hiszen olyan vagyontárgyunk biztosításáról van szó, amiért nem keveset dolgoztunk, vagy fogunk még dolgozni.
A már meglévő lakásbiztosításoknak az évente való felülvizsgálatának is nagy jelentősége/szerepe van, hogy a folyamatosan változó pénzpiachoz/növekvő inflációhoz alkalmazkodjon (dráguló építőanyag árak/munkadíjak).
Ezeknek a felülvizsgálatoknak a segítségével elkerülhetjük, hogy lakásunk ne legyen alulbiztosítva vagy túlbiztosítva, és a harmadik elengedhetetlen tényező, hogy a lehető legkedvezőbb ár/érték arányú termékért fizessünk.
Mi ebben segítünk a szakértelmünkkel és az egyedi kedvezmények kihasználásával.
Alulbiztosítás, alulbiztosítottság: a biztosítási összeg több, mint 10%-kal alacsonyabb, mint a tényleges értéke a vagyontárgyaknak. Ebben az esetben a biztosító csak arányosan fog téríteni a kár esetén.
A biztosító csak a tényleges kárnak a töredékét téríti meg, olyan arányban fizet, amilyen arányban meg lett kötve a szerződés.
Pl.: az ingatlanomat 20 millió Ft-ra biztosítom be, de az újjáépítési költsége 40 millió Ft lenne, akkor egy kisebb kárnál is a kártérítésnek csupán 50%-át fizetné a biztosító, azaz egy 1 millió Ft-os kárnál, csupán 500 ezer Ft-ot.
Ezekben tudunk segíteni:
Értékeléseink:
„Az én pénzügyi tanácsadóm Bódi Nagy Gergő. Húgom ajánlására vettük fel vele a kapcsolatot. Eleinte szkeptikusan, mert előtte sok negatív tapasztalatunk volt. Viszont nem bántuk meg. Gergő nem tolakodó, viszont hasznos, hogy évente emlékeztet rendbe tenni a pénzügyi dolgainkat. Mindig a legjobbat ajánlja, akkor is, ha abból neki nem keletkezik „haszna”. Ezért másoknak is jó szívvel ajánlom.”
Petró-Kocsis Andrea
“Nekem már nagyon rég óta Bódi-Nagy Norbert a tanácsadom. Örülök nagyon,hogy ilyen tanácsadom van céges dolgaimban is nagyon sokat szokott segíteni. Mindenben megpróbál segíteni ha nem tudja rögtön akkor utána jár vagy elmondja hol tudnak ebbe segíteni. Folyamatos kapcsolat tartásba vagyok vele. Nagyon megbizható és lelkiismeretesen csinálja a dolgát.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.”
Hriczu Bálint
“Norbi (Bódi-Nagy Norbert) már nem is tudom hány éve segíti a pénzügyeinket. Ha ő nem lenne, tuti elvesznék a káoszban 😁 Szuper hogy mindig vannak kedvezmények,hogy nem kell átböngésznem mindenféle banki számomra értelmezhetetlen szöveget,ajánlatot…stb,ő pedig felhív, tájékoztat, jobbat ajánl.”